2010. augusztus 22., vasárnap

Nem gyöngy, de kreatív

Ez egy sárga virágú lótusz akar lenni, amit anyukámnak hajtogattam, mert nagyon szeretem. És nagyon örült neki.:):)

Zöld gigagyűrű

Hozzám képest, az ízlésemnek hatttalmas gyűrű egy üvegkavics befoglalásából keletkezett ma délután. A gyűrű nem fej-, hanem nemtudomminekhívják része herringbone technikával készült. És egyszerűen nem tudom miért, de vonz a zöld szín, pedig nem is vagyok zöldmániás...

Butterflywings

Nos, ezek a fülbevalók eredetileg egy pillangó felső szárnyai lettek volna, de nem tudtam összeállítani kitűzőalap nélkül, így Anyukám ötlete nyomán fülbevalót csináltam belőle. Nagyon jól néz ki!

Ametiszt-fekete makramé karkötő

Ezt a karkötőt Soldi mintája alapján készítettem. Készült egy elődje is, de ő már nagyon csúnya a mindennapos használattól, de dédelgetett gyerek, mert ő volt az első.:D

Black smile

Shy smile, DeEva mintája alapján. A gyöngyöket a balatoni tábor idején Siófokon vettem, de elszámoltam magam, ezért csak 5 szirmú lett a virágom. Végre van fekete ékszerem is.:D
Ezt a számomra kedves fülbevalót hosszas tervezgetés után fűztem meg, régi, magyar motívum alapján. Szeretem, mert megy a zöld karkötőmhöz és a fülbevalómhoz, ami alább látható.

Ametiszt nyaklánc

Ez az a nyaklánc amiről az előző bejegyzésben írtam. Nagyon szépen kifekszik a nyakon, és hálás minta. Köszönet érte ismét Panitának.

2010. július 9., péntek

Ametiszt karkötő



Ametisztszínű gyöngyökből készült karkötő, Panita kisvirág mintája alapján. Készült hozzá nyaklánc is, csak nem lett jó a fénykép róla. :(

Black Rose




Fekete selyemszalagból varrott rózsa, hajpánt. Nagyon szép. :)


Arany rózsa, valamiféle műanyagos szalagból, kitűző lesz egyszer belőle. Most rákattantam ezekre a rózsákra...


Gyönyörű zöld irizáló vágott szalma, amit anyukám hozott nekem tavaly a Szigetről. :D egyszerű minta, de sokáig tartott mire rájöttem hogyan kellene egymásba fűzni az egyes részeket. Nagyon szeretem, bár egy kissé szúr... :D

Makk fülbevaló



Az ihletőre nem emlékszem, aranyos kis vörös makkocska, Ildigo ajándéka a nagy vörös golyóbis.

Drótos





Kipróbáltam a drótozást, nem a legeredetibb, de én nagyon szeretem. A zöld csepp alakú gyöngy Ildigo csomagjából való. Köszönet érte!

2010. május 21., péntek

PIF ajándékom Jandótól!

Tegnap nagyon jó híreket kaptam. Megkaptam a felvételi kérelmem regisztrációjáról szóló levelemet és Jandó ajándékát. Hihetetlenül szép táska, és milyen naaagy!:D


Nagyon szépen köszönöm!!!

2010. május 11., kedd

Aprócska, egyszerű medál

Ehhez nincsen semmi hozzáfűznivalóm... :D Egyszerű, de nagyszerű.

Summertime

Ennek a nyakláncnak az eredetijét anyukám vette fillérekért. Ahogy számoltam a szerelékek többe kerültek volna ittKalocsán, mint maga a nyaklánc, mert tartozik hozzá egy fülbevaló is, csak anyukám fémérzékeny, ezért kellett a nyakláncot is átalakítani. Nekem az eredeti mondjuk nem igazán tetszett, mert nem használták ki a kagylón azt a kis lyukat, hanem babrár megoldással volt felfüggesztve a láncra.

Az átalakított lánc egyébként 3 soros, és a nagy gyöngyök egyben tartják a láncot. A zármegoldás kézzel készített T-kapocs.

Naaaaagy bogyós

Ezt a hosszú nyakláncot eléggé unalmas volt készíteni, mert csak a bogyót fűztem a láncrész ismét sima gyöngysor. Nyári viseletnek gondoltam, de nem az én stílusom, csak jó volt megfűzni. :)


Black and white

Ez volt az egyik első darab, ami az Ildi-gotól érkezett csomag tartalmából készült. Egy egyszerű, fehér díszítésű fekete bogyó egyszerű fehér kásás fűzéren.

2010. április 29., csütörtök

Pasikarkötő

Ma fejeztem be, vagy inkább tegnap... a záródás megoldásával mintegy 1 órát szenvedtem ,de legalább sikerült. Az eredetileg zöld fagolyót körömlakkal feketére festettem, most éppen szárad. Holnap reggel összeszerelem és kész!:P Fénykép majd csak a hétvégén lesz lehet, mert holnap szerenád, pénteken pedig bolondballagás.

2010. április 21., szerda

Ajándék

Tegnap éppen kiderült, hogy a töri próbaérettségit egy órával korábban írjuk és nem tudok hazamenni ebédelni hívott anyukám, hogy csomagom érkezett, de nem tudta átvenni, mert nem volt otthon. Délután 4 órakor átbattyogtam a postára és átvettem a csomagot. Nagy öröm volt, mikor megbizonyosodhattam róla, hogy Ildigotól jött meg, ilyen gyorsan. És hogy egyáltalán megkaptam, amilyen híre van mostanság a postának.

Tehát Ildigo küldött nekem ajándékba egy csomó gyönyörű gyöngyöt, amiknek láttán elkezdett forogni az agyam, hogy milyen gyönyörűségeket is tudok belőlük fűzni. De sajnos nem nagyon lesz rá mostanában lehetőségem, hiszen még van egy nagy hajrá hátra az írásbelikig és utána 7 laza hetem a szóbelikig, szerencsére csak 2 tárgyból...


Ezúton is szeretném megköszönni Ildigonak a gyöngyökkel való támogatást! Hatalmas köszönet érte!!!

2010. április 12., hétfő

Hétvége...

Ezeket a hétvégén csináltam. Medálra sajnos nem maradt nagy gyöngy és beszerezni sem tudok. :(



Minta: Mu - Filae

2010. április 10., szombat

Díjat kaptam!


Mircitől kaptam ezt a díjat, és nagyon örülök neki, mert nem gondoltam volna, hogy bárkinek is tetszenek az alkotásaim. :)

Szabályok:
1. Ha valaki adja, én elfogadom, ellenvetés nélkül.
2. A logót kirakom a blogomba.
3. A szabályzatot kirakom a blogomba.
4. Megnevezek hat másik blogot, akiknek átadom a címet.

Nos mivel annyira nem vagyok járatos ebben a témában és néma szemlélődő vagyok ezért csak néhány emberkét tudok megnevezni.:)

Zazie

Ildigo

Jandó 

Név: Herczeg Dóra Imola
Becenév: Dóri
Lakhely: Kalocsa
Születési hely: Kalocsa
Magasság: 169 cm
Névnap: február 6.
Foglalkozás: Tanulok és még jó pár évig így is lesz. :)
Testvérek: 1 húg.
Anyanyelv: Magyar.
Beszélt nyelvek: Német és angol.
Gyűjtemény: Régebben matricák és levélpapírok de elvesztettem őket, most gyöngyöket és fonalakat felhasználásra. :D
Cipőméret: 40-42 jó nagy lábon élek, sajnos.
Iskola: Gimnázium, ott is az utolsó év azaz 3 hét.
Hobbi: Gyöngyöt fűzni!:D Egyébként a csomózás, makramé, és sok-sok könyv olvasása. 
Zsebpénz: Az micsoda?
Álom: A Bahamákra menni nászútra. :D ;)
Háziállatok: Most éppen nincs. :(

6. Megnevezem, hogy kitől és mikor kaptam.

Mircitől 2010. április 10-én, ezúton is nagyon köszönöm!

2010. április 3., szombat

Az első:)

Ez az első igazi gyöngyhímzésem!:)  Nagyon büszke vagyok rá. :) Mikor Pesten voltunk osztálykiránduláson ellátogattam  a Kreatív Hobbyba és vettem egy hajcsat alapot. Arra készült ez a csoda. :)

Elnézést a képminőségért, de lemerültek az elemek. :(

2010. március 4., csütörtök

Színház

Jövő szerdán osztálykirándulni megyünk Pestre és este megyünk a Thaliába. erre az alkalomra készítettem magamnak egy nyakláncot, sima üvegkavicsot foglaltam be a legegyszerűbb módon, orhanza szalagot kapott.

2010. március 3., szerda

egy kissé elkéstem:$

Ne haragudjatok, megint elúsztam a tanulással. Tehát a csillagocskáról a kép:

Nem tudom, miért, de a közepe nem sikerül olyan szépen:( A cérnás verzióban sem:(:(

2010. február 14., vasárnap

csillag

Ma sikerült Niro csilagját megfűznöm. Képet majd holnap hozok, este már nem igazán lehet fotózni... :(

2010. január 31., vasárnap

Elhavazva - szó szerint

Az elmúlt 2 hónapban gyöngyöztem is, nem csak tanultam, ennek vannak bizonyítékai is. De azért a faktok és tz-k erősebbek, mint én vagyok és persze az érettségi is. De mutatom, miket alkottam!





A Night Sky-t és a Kepler's Start képről fűztem, erre különösen büszke vagyok!